Trónfosztott egykék – az elsőszülöttek
Az Elsőszülöttek az első testvér megérkezéséig maguk is Egykék. Az intenzív odafordulás és törődés a szülők és a nagycsalád részéről, annak minden pozitív és negatív velejárójával az Elsőszülöttek „adománya” is. Optimális esetben mindkét elsőszülött típusú gyermek mindkét szülőtől megkapja a kellő figyelmet.
Ami időről időre változhat: az elsőszülött gyermek alapvető mozgatórugója, e figyelem fenntartása. Ő azonban lankadatlanul harcol önmagával, szülővel, később testvérrel szülei szeretetének, figyelmének kivívásáért és megtartásáért – a kimondott vagy kimondatlan szülői elvárásoknak való megfelelés eléréséért. A testvérek közötti különbség legmeghatározóbb oka a szülői (valamint a párkapcsolati, egyéni) magabiztosság eltéréséből származó következmények, valamint a felé irányuló figyelem, törődés különbözősége.
„Trónfosztás” – a legősibb konfliktusok egyike
Az Elsőszülött gyermeket a testvérkapcsolatok szempontjából akkor éri az egyik legnehezebben feldolgozható, egész életére kiható trauma, amikor az első kistestvér megszületik. Az egyébként örömteli esemény számára traumatikus, hiszen szinte egyik pillanatról a másikra szertefoszlik az a sok pozitív dolog, amit „Egyke-korszakában” kapott. A nagyobb gyermek már akkor kezd veszíteni „egyeduralkodó” szerepéből, amikor az édesanyja várandós lesz, s az idő előrehaladtával az anya egyre többet figyel születendő gyermekére. Ő maga is változik, s az elsőszülöttjével meglévő kapcsolata is más lesz, hiszen egyre fáradékonyabbá válik, esetleg nem tudja olyan gyakran ölbe venni gyermekét, mint korábban. A várandósság miatt rendszeresen orvoshoz, terhesgondozásra jár, aminek következményként a kis Herceg vagy Hercegnő több időt tölt a nagyszülőkkel, más segítőkkel vagy az édesapával. A második gyermek megérkezésekor az Elsőszülött fiú vagy lány valamilyen mértékben „kiszorul” az anya öleléséből, és az újszülött foglalja el az ő addigi helyét. Ennek a traumának a feldolgozását segítheti az édesapa, aki (jó esetben) valószínűleg aktívabban van jelen ilyenkor gyermeke életében. Ennek pozitív velejárója lehet, hogy kompetensebbnek, hasznosabbnak és szerethetőbbnek érezheti magát apai szerepében, ami pozitív változásokat eredményezhet a gyermek-apa kapcsolatban.
Összességében a kistestvér megérkezése maga a „trónfosztás”, ami egyértelműen kifejezi a kis Uralkodó egyeduralmának kettétörését. Akármilyen ügyesen is kezelik a szülők az egyensúlyt a gyermekeik iránti szeretet kifejezésében, a jelenség természeténél fogva a nagyobbacska gyermek, óhatatlanul átéli ezt a számára kellemetlen érzést. Sokan felnőttkorukban is fel tudják idézni a testvérük hazahozatala utáni érzéseiket: „Bárcsak vinnék vissza a kórházba”, „Bárcsak visszabújna Anya pocakjába!” Ezek az érzések később általában szelídülnek. Előfordul azonban, hogy az ember nem emlékszik erre az élményre, ami azzal magyarázható, hogy vagy nagyon fiatalon élte át, vagy annyira nehezen egyeztethető össze a testvér iránt érzett szeretet érzésével, hogy a tudat elnyomja a trónfosztás traumáját. Ám ettől még ott van, és más kapcsolatokban éreztetheti hatását: a „zöld szemű” személyében a féltékenység, a rivalizáció, a Másik leküzdésének szinte ösztönös vágya a legtöbb trónját vesztett személy életében hosszabb vagy rövidebb ideig, de felbukkan. A 8 éves Marci például némi „birtokvita” után így fakadt ki 3 éves kishúga ellen: „Julcsi úgy jött, mint a törökök: senki nem hívta”…
