Borbély Ágota
„Nem kevés időnk van, hanem sokat elvesztegetünk belőle.”
(Seneca)
Borbély Ágota vagyok, okleveles pszichológus, Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista, valamint szupervíziós képzési szakaszban lévő család- és párterapeuta
Három dologban mindig rendületlenül hittem: a kapcsolatok erejében, a tudományban és a változás lehetőségében. Hiszem, hogy fejlődni, új utakat találni és önmagunkhoz közelebb kerülni bármely életkorban lehet. Eddigi legidősebb kliensem 86 éves volt – és izgalommal várom az újabb rekorddöntőt.
Pszichológusként fontos számomra, hogy munkám a személyes odafordulásra, a szakmai tapasztalatra és a lehető legfrissebb tudományos ismeretekre épüljön. Arra törekszem, hogy a pszichológiai kutatások legújabb eredményeit a gyakorlatban jól használható módon alkalmazzam és ezáltal a hozzám fordulóknak minél megalapozottabb és személyre szabottabb támogatást nyújtsak.
Munkám során gyakran tapasztalom, hogy a kliensek tanácsért érkeznek és a pszichológiai konzultációt kezdetben egy támogató baráti beszélgetéshez hasonló folyamatként képzelik el. A közös munka azonban ennél jóval több: szakmai keretek között zajló, mély folyamat, amelyhez elfogadó, őszinte és biztonságos pszichológiai teret biztosítok. Egy nehéz élethelyzet, betegség, veszteség vagy kapcsolati konfliktus gyakran nemcsak a mindennapjainkat rendezi át, hanem a másokhoz és önmagunkhoz fűződő kapcsolatunkat is. A közös munka során fokozatosan feltárjuk ezeknek a nehézségeknek és összefüggéseknek a hátterét és ezáltal megszülethetnek azok a felismerések és válaszok, amelyek valódi változást indíthatnak el – még ha sokszor nem is akkor és nem olyan formában érkeznek, ahogyan azt a folyamat elején elképzeltük.
Munkámban rendszerszemléletű és integratív megközelítést alkalmazok: a közös munka módját mindig a hozzám fordulók egyedi helyzetéhez és szükségleteihez igazítom.
Szakmai szemléletemet a sokéves HR- és vezetői tapasztalatom, a pszichológiai és kórházi közegben szerzett gyakorlatom, valamint a kutatási módszertanokban való jártasságom egyaránt formálja. Számomra azonban minden módszernél fontosabb az a kapcsolat, amelyben a hozzám forduló elég nagy biztonságban érezheti magát ahhoz, hogy kimondja, megértse és lassan átformálja mindazt, ami nehézséget okoz az életében.
Milyen témában fordulhat hozzám:
Egyéni konzultáció
- Kapcsolati nehézségek: visszatérő konfliktusok és elakadások a párkapcsolatban, a családban, a baráti vagy munkahelyi kapcsolatokban; magány, bizonytalanság és határhúzási nehézségek.
- Stressz, kimerültség és alvási nehézségek: tartós feszültség, túlterheltség, elalvási vagy átalvási problémák, valamint stresszhez kapcsolódó testi panaszok.
- Betegséghez kapcsolódó lelki megterhelés: megküzdés egy diagnózissal, az egészségi állapot megváltozásával, a kezelésekkel vagy a kiszolgáltatottság érzésével. Az érintettek mellett a hozzátartozók jelentkezését is várom.
- Gyász és más veszteségek: haláleset, válás, vetélés, egészségvesztés, munkahely elvesztése, költözés, nyugdíjazás, kisállat elvesztése vagy egy remélt, de meg nem valósult jövőkép elengedése.
- Élethelyzeti és egzisztenciális elakadások: döntési nehézségek, irányvesztettség, újrakezdés, szerepváltozások, valamint az élet értelmével vagy a jövővel kapcsolatos bizonytalanság.
Párkapcsolati konzultáció és párterápia
- visszatérő, megoldhatatlannak tűnő viták és kommunikációs nehézségek;
- érzelmi eltávolodás, elhidegülés és a kapcsolatban megélt magány;
- annak érzése, hogy a felek nem értik, nem hallják vagy nem tudják elérni egymást;
- az érzelmi és testi intimitás csökkenése, eltérő közelség- vagy szexuális igények;
- hűtlenség, titkolózás és más bizalmi sérülések feldolgozása;
- a családi feladatok, a gyermeknevelés és a mindennapi terhek megosztásából fakadó feszültségek;
- eltérő szükségletek, értékek vagy jövőképek összehangolása;
- betegség, veszteség vagy más élethelyzeti krízis párkapcsolatra gyakorolt hatása;
- a „maradjunk együtt vagy váljunk el?” dilemma közös átgondolása;
- szükség esetén a békés különválás és a további szülői együttműködés támogatása.
Családterápia és szülőkonzultáció
- nevelési nézeteltérések és a szülői eszköztelenség érzése;
- a szülők és gyermekek, a testvérek vagy más családtagok közötti tartós konfliktusok;
- az első gyermek érkezésével, a dackorszakkal, a kamaszkorral vagy a gyermekek kirepülésével járó változások;
- válás utáni családi átrendeződés és az együttműködő szülői működés kialakítása;
- mozaikcsaládok szerepeinek, kapcsolatainak és belső határainak rendezése;
- krónikus betegség, veszteség vagy más krízis hatása a család egészére.
- kiemelten: demencia, szív -és érrendszeri megbetegedés, onkológiai diagnózis, autoimmun kórképek
- érintetteknek és hozzátartozóknak
A KapcsolatCentrumban az alábbi tevékenységeket végzem szupervízió mellett:
- Egyéni pszichológiai konzultáció
- Párterápia
- Családterápia
- Párkapcsolati és családi tanácsadás
- Szülőkonzultáció
- Gyász- és veszteségfeldolgozás
- Stresszkezelés és alvástámogatás
- Pszichológiai támogatás testi betegség esetén:
Végzettségeim és önismereti tapasztalat:
- Pszichológia (MA) – Okleveles pszichológus kitüntetéssel – KRE BTK
- Pszichológia (BA) – Viselkedéselemző – KRE BTK
- Emberi Erőforrás Management (BA) – GFE – Gazdasági kar
- Pár- és Családterapeuta Módszertani képzettség – Magyar Családterápiás Egyesület – Dr. Hardy Júlia
- Pár- és Családterápiás önismeret – Magyar Családterápiás Egyesület – Dr. Hammer Zsuzsanna és Iring Zoltán
- Pár- és Családterápiás Szupervízió I. folyamatban – Magyar Családterápiás Egyesület – Iring Zoltán
- Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista – Gyászfeldolgozás Módszer® Magyarország – szupervízor: Dr. Sarungi Emőke
- Személyközpontú szemlélet a terápiás gyakorlatban – Popovics Judit
- Bálint-csoport a gyakorlatban – Popovics Judit
- Módosult tudatállapotok – szupervízor: Dr. Jakubovits Edit
- DREAM – önismeret – Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotó Műhely – Sári Judit
- Encounter csoport – önismeret – Kiss György Ádám
- Pszichoanalitikus magzati kapcsolatanalízis – egyéni sajátélmény – Dr. Raffai Jenő
- Pszichodráma – önismeret – Dr. Nagy Zsuzsanna

