A „hátha” nők

…rendelőmben egyre gyakrabban keresnek fel több éve együtt élő, egymás felé el nem kötelezett, gyermek nélküli párok, akik képtelenek kilépni a „biztos, jól ismert boldogtalanságukból”, de nem képesek elköteleződni sem partnerük mellett.

A felnőtt, ha egyke

Az egyke gyermekből egyke felnőtt lesz, aki remekül teljesít a saját szakterületén, kitartóan végzi a feladatát, sokszor nagyon sikeres karriert fut be. Sokat dolgozik azért, hogy elérje (a szülei) célját, hogy felnézzenek rá és teljesítményével kivívja mások figyelmét – ezzel csökkentve a társas kapcsolatok terén megélt ügyetlenségeiből származó kisebbrendűségi érzését. Társas kapcsolataiban ugyanis a felnőtt egyke továbbra is bizonytalan.

Trónfosztott egykék – az elsőszülöttek

Az Elsőszülöttek az első testvér megérkezéséig maguk is Egykék. Az intenzív odafordulás és törődés a szülők és a nagycsalád részéről, annak minden pozitív és negatív velejárójával az Elsőszülöttek „adománya” is. Optimális esetben mindkét elsőszülött típusú gyermek mindkét szülőtől megkapja a kellő figyelmet.

Mikor hozza a gólya a második gyermeket?

Az első gyermek fogantatása, a „pocaklakós” időszak, a szülés és a babával együtt töltött időszak kezdetben tele van az újdonság élményéből adódó izgatott kíváncsiság és a bizonytalanság szülte szorongás ambivalenciájával. 

Sématerápia alkalmazásának lehetősége egyéni terápiában

Kozékiné Dr. Hammer Zsuzsanna Klinikai szakpszichológus, Kiképző Családterapeuta; Pszichoterapeuta ELTE Tanácsadás Pszichológiája Tanszék, adjunktus e-mail cím: ABSZTRAKT A dinamikus- és a kognitív pszichológia integrációjának eredményeként, Young által leírt sématerápia, az utóbbi néhány évben, egyre nagyobb figyelmet kap a terapeuta és kutató szakemberek részéről, Magyarországon is. Terapeuták kezdik felismerni az elmélet hasznosíthatóságát nemcsak egyéni terápiában, […]

POZITÍV ÉRZELMEK

Kozékiné Hammer Zsuzsanna ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézet Személyiség és Egészségpszichológiai Tanszék Pszichológiai Doktori Iskola 2005. BEVEZETŐ GONDOLATOK Mikor jelentkeztem a Pozitív pszichológia c. kurzusra, mivel kissé megkésve tettem ezt, már csak néhány maradék témából választhattam, „így lett enyém” a pozitív érzelmek témakör. Sokáig gondolkodtam azon, hogy miért is ez a téma rendeltetett […]