Iring Zoltán

Iring Zoltán

A KapcsolatCentrumban az alábbi tevékenységeket végzem

  • Egyéni pszichoterápia
  • Egyéni tanácsadás
  • Családterápia
  • Párterápia
  • Térítésmentes család- és párterápia
  • Családi tanácsadás
  • Párkapcsolati tanácsadás
  • Szülőkonzultáció, Nevelési tanácsadás
  • Testvérterápia
  • Válási mediáció
  • Testvérmediáció

A pszichológus képzés kezdeti szakaszában gyakran teszik fel azt a kérdést, hogy miért választottuk pont ezt a hivatást. Egyetemistaként még nehéz erre válaszolni, de később az önismereti és a terápiás sajátélmény hatására jobban körvonalazódnak a belső motivációk. Az én válaszom mostanra az, hogy egy olyan családból jövök, ahol korán meg kellett tanulnom felfogni a körülöttem élő felnőttek kimondott és kimondatlan jelzéseit. Egy olyan családból, ahol sokszor kellett figyelnem a többiek érzelmi jólétére és segíteni egyensúlyi helyzetek kialakítását akár az indulatok csillapításával, akár érzelmi támogatás nyújásával. Ugyanakkor abban az időben fogalmam sem volt arról, hogy ezt teszem, egyszerűen csak tettem és megéltem az ehhez társuló gyakran értehetetlen rossz érzéseket.

Talán éppen ez az élmény vezetett arra az elhatározásra, hogy a Berzsenyi Dániel gimnázium elvégzése után az ELTE pszichológia szakán folytatom tovább tanulmányaimat. Az egyetem meglehetősen elméleti hangsúlyú képzését követően a klinikai munkát választottam hivatásomnak. Mivel friss diplomásként elsősorban a terápiás módszerek iránt kezdtem el érdeklődni, egyéni saját élményem megszerzése után szocioterápiás, majd családterápiás képzésben vettem részt. Mindkét módszerből a terapeuta címet szereztem meg és mostanra már a család és párkapcsolati terápiás módszer kiképzője lettem. Természetesen a klinikai tevékenység feltételének számító szakvizsgát is letettem és az egyéni terápiák kezelésében hatékonynak számító viselkedés és kognitív terápiás képzettséget is megszereztem.

A szakmában eltöltött 25 év során egyaránt dolgoztam az egészségügyben és a szociális szférában. Eleinte enyhe fokban sérült serdülőkkel, később ambuláns ellátás keretében, pszichiátriai zavarokkal élő felnőttekkel foglalkoztam. Talán éppen ez a szakmán belüli kalandozás juttatott el arra a felismerésre, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek számára a másik emberhez fűződő viszony, a kapcsolati háló a legfontosabb életben tartó erő, ami azonban sajnálatos módon, néha a legdestruktívabb tényezővé válhat. Ennek következtében a terápiás módszerek közül a kapcsolatok javítását, élhetőbbé tételét célzó család- és párterápiát illetve a mediációt alkalmazom munkám során leggyakrabban.

Bármennyire is hiszem, hogy a kapcsolatokat segítő terápiák a leghatékonyabbak a pszichés állapot javításában, azt tapasztalom, hogy a problémák sok esetben nem a kapcsolatok mentén fogalmazódnak meg. Gyakran jelentkeznek tartós szorongás, lehangoltság, kilátástalanság érzetében, időnként a táplálkozás zavaraiban, máskor életviteli nehézségekben és még sorolhatnánk. Mindenképpen valami olyasmiben, amit kizárólag a saját problémánknak érzünk, és úgy véljük, hogy nekünk magunknak kell megoldást találni rá. Másrészről gyakori tapasztalat az is, hogy a kapcsolati elakadások mögött olyan egyéni problémák rejtőznek, melyek megnehezítik a kapcsolati életet mindkét fél számára, de a tovább lépés inkább egyéni munkával és nem kapcsolati terápiával kezelhető hatékonyan.
Amennyiben a problémák ilyen módon fogalmazódnak meg, az egyéni pszichoterápiás lehetőségek nyújthatnak segítséget. Az egyéni terápiás módszerek közül saját tapasztalataim szerint a viselkedés-, kognitív-, illetve sématerápiás eszközök bizonyulnak leginkább hatékonynak, így ezeket alkalmazom munkám során.