Szalai Lilla

Szalai Lilla

Szalai Lilla vagyok, képzésben lévő családterapeuta, irodalomterapeuta, coach, társ, gyerek, testvér, barát, segítő, olvasó, hallgató, odafigyelő, tanuló, felfedező, kérdező…

Kisiskolás korom óta szenvedélyesen érdekelnek az emberi kapcsolatok, figyelem a körülöttem lévő embereket, érteni és segíteni vágyom őket. Támogató munkám során többféle módszert és technikát tanultam és próbáltam ki. 2013-ban találkoztam először az irodalomterápiával, majd 2017-ban megkezdtem család és párterápiás tanulmányaimat. Úgy vélem, e két terápiás módszerrel és eszközeikkel tudom a szívemhez legközelebb álló módon segíteni a hozzám fordulókat.

Pár- és családterápiás gondolkodásmódomat áthatja a rendszerszemléletű gondolkodásmód. Ennek alapvetése, hogy a hozzánk forduló pár, vagy család minden tagjával együtt, közösen dolgozunk a problémák, a hétköznapi életet megnehezítő működések fölfejtésén és megoldásán. Együtt gondolkodunk és tárjuk fel a nehéz élethelyzeteket kiváltó problémák gyökereit. A párkapcsolati, családi nehézségek, krízisek kihatnak az egész család, mint rendszer működésére. Átalakítják a családon belüli viszonyokat, ezáltal új/más családi, párkapcsolatai működéseket váltanak ki. Éppen ezért egy olyan, egymást kölcsönösen támogató és elismerő légkör kialakításán dolgozunk, amiben a tagok otthonosan érezhetik magukat és teljes értékű, egymást inspiráló, támogató és elismerő légkörben tudnak együtt élni.

Úgy gondolom, sosem késő és mindig tudunk változtatni, belevágni valami újba, vagy a napi megszokásainktól elszakadva valamit másképp csinálni. Ebben a folyamatban nagyon fontos támogató eszköz lehet az irodalomterápia, amit az egyik leghatékonyabb személyiség- és önismeretfejlesztő eszköznek tartok. Számomra az önismeret fejlesztésének szükségessége magától értetődő. Mélyebb önismerettel könnyebben tudunk eligazodni a körülöttünk lévő világban, hamarabb tudjuk visszaállítani kibillent lelki egyensúlyunkat, hatására fejlődik kreativitásunk, önkifejezési képességünk. Irodalomterapeuta szakképesítésem megszerzése óta rendszeresen tartok személyiségfejlesztő irodalomterápiás egyéni és csoportfoglalkozásokat.

A főbb területek, ahol hatékony támogatást tudok nyújtani az Ön számára:

  • párkapcsolati problémák
  • családi konfliktusok
  • gyermekvállalási nehézségek
  • önismeret fejlesztése
  • önértékelési problémák
  • érzelmi elakadások
  • kommunikációs gátak, félreértések
  • félelmek leküzdése
  • életvezetési nehézségek, elakadások

Tanulmányok, szakmai életút:

  • József Attila Tudományegyetemen: magyar és olasz irodalom és nyelvészet szakos középiskolai tanári diploma (1999)
  • Az egyetem elvégzése után számos területen kipróbáltam magam, tapasztalatokat szereztem szakértői, valamint vezetői munkakörökben is a kereskedelmi és a pénzügyi szektorban.
  • Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány: life coach képesítés (2009)
  • Pécsi Tudományegyetem biblioterapeuta szakképesítés (2016)
  • Magyar Családterápiás Egyesület – Családterápiás Elméleti és Módszertani Alapképzés és Szupervízió – képzésben lévő család- és párterapeuta (2018)