Tanárcsoport
Tanárcsoportunkba pedagógusokat invitálunk, azzal a céllal, hogy a hivatás során megélt nehézségekkel támogató csoportfolyamatokban nézhessenek szembe. A pedagógus nem csupán munkakört tölt be, segítő feladatokat is végez szaktárgyi oktatómunkája mellett – gyakran mostoha körülmények között –, ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy a csoportalkalmak során lehetőség nyíljék a tapasztalatcserén túl a lehetséges megküzdési stratégiák megismerésére is. A csoportalkalmak tematikája mellett hangsúlyt fektetünk a csoporttagok által hozott kérdésekre, felvetésekre, elakadásokra, ezeken egyéni és interaktív módszerekkel dolgozunk. Munkánkat rendszerszemléletben végezzük, így különösen fontosnak tartjuk, hogy az egyes nehézségekre több szemszögből is ránézzünk, például a kiégés fenyegetettségét személyes és szociális szerepeink mentén is végiggondoljuk. Úgy véljük, a tanári önismereti munka nem csak az intézményi kereteken belül kamatozik, az élet bármely területén hatással bírhat. Arra biztatjuk a résztvevőket, hogy a konstruktív életvezetést ne csak diákjaik számára tartsák kívánatosnak, éljék meg maguk is! A csoport zárt csoportként működik, a csoport indulása előtt ismerkedő beszélgetésre invitáljuk a leendő tagokat.