Turóczi Klaudia

Turóczi Klaudia

Turóczi Klaudia vagyok, felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, képzésben lévő pár- és családterapeuta, EMDR practitioner jelölt.

Munkám során fontosnak tartom, hogy különböző helyzetű, ezáltal más és más problémakörrel és erőforrásokkal rendelkező kliensekkel dolgozhassak együtt. A Pécsi Tudományegyetemen dinamikus elméleti keretben képződtem klinikai szakpszichológus jelöltként, mellette a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályán dolgoztam pszichológusként. A dinamikus terápiában azon dolgozunk, hogy a páciens tudattalan folyamatait tudatossá tegyük, hogy a belső konfliktusait feltárjuk, a tünetek mögött rejlő összefüggéseket megtaláljuk, közben hangsúlyt fektetve a páciens érzelmi-kapcsolataira, a terápiás üléseken kívül és az üléseken megjelenő viselkedéses és kapcsolati mintákra.

Pár- és családterápiás képzésemet 2018-ban kezdtem meg a Magyar Családterápiás Egyesületnél, így a dinamikus szemlélet mellett, a rendszerszemlélet áll közel hozzám és a munkamódomhoz. Az egyéni terápiák mellett dolgozom párokkal és családokkal ko-terapeuta társammal. Úgy vélem, ahhoz, hogy megfejthessük és dolgozhassunk egy páciens / pár / család nehézségén vagy elakadásán, fontos megismernünk az őt körülvevő, és a rá ható környezeti tényezőket is.

2022-ben elvégeztem a Sématerápia és az EMDR képzés I. modulját (2023 januárjában az EMDR II. modult), így ezeknek a módszereknek a szemléletmódja és eszköztára is rendelkezésemre áll terápiás munkám során. Az EMDR terápia egy traumafeldolgozó módszer, mely segít kezelni a korábbi megterhelő életesemények okozta problémákat, nehézségeket (bővebben: https://emdr.hu/emdr-terapia/mit-jelent-az-emdr/).

A szakmai fejlődés és a saját önismereti munka mellett fontosnak tartom a terápiás ülések biztonságos és elfogadó légkörét, hogy ez a hely egy kiszámítható, stabil pont lehessen változások, elakadások, vagy krízisek esetén, emellett pedig színtere legyen a közös gondolkodásnak, fejlődésnek.

Tevékenységek, amiket a KapcsolatCentrumban végzek, jelenleg külföldi tartózkodás miatt nagyrészt online:

  • Alap-pszichoterápia (feltáró és szupportív egyéni terápia)
  • Párterápia (páros vezetéssel és szupervízióval)
  • Családterápia (páros vezetéssel és szupervízióval)

Képzéseim

  • 2020-2024, Pécsi Tudományegyetem, Felnőtt Klinikai és Mentálhigiéniai Szakpszichológia
  • 2018-2020, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Klinikai- és Egészségpszichológia szakirány, Okleveles pszichológus
  • 2015-2018, Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológia BA szak, Viselkedéselemző
  • 2012-2014, Universität Wien, Transkulturelle Kommunikation

Módszerspecifikus képzés

  • 2018-, Budapest, Magyar Családterápiás Egyesület, Módszerspecifikus Képzés, képzésben lévő pár- és családterapeuta
  • 2022. január, Budapest, Hétszínvilág Egyesület, ISST akkreditáció Sématerápia képzés (I. modul) Kiképző: Bálint Andrea
  • 2022. május, Budapest, Magyar EMDR Egyesület, akkreditált EMDR alaptréning (Level I.) Kiképző: dr. Havelka Judit
  • 2023. január, Budapest, Magyar EMDR Egyesület, akkreditált EMDR alaptréning (Level II.) Kiképző: Dr. Havelka Judit
  • 2023-, rendszeres egyéni szupervízió pszichoterapeuta kollégánál

Munkahely

  • 2021-2023, Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet, Mozgásszervi és Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Osztály, klinikai szakpszichológus jelölt
  • 2021-, Budapest, KapcsolatCentrum, pszichológus
  • 2020-2021, Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány, pszichológus
  • 2017-2020, Computacenter Services Kft., HR intern

Gyakorlat

  • 2020. Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Pszichiátriai Osztály
  • 2019. Országos Gerincgyógyászati Központ, Pszichológiai Ambulancia
  • 2018. Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, Pszichológiai és Pszichoterápiás Rendelés
  • 2017-2018, Kék-vonal Gyermekkrízis Alapítvány, Lelkisegély-vonal ügyelő